J/24 Európa-bajnokság az El Nino szemével

b
j

by Quantum Sails Hungary

}

05.15.2019

Az idei évben a görögországi Pátrában rendezték a J/24-es Európa Bajnokságot. A tavalyi VB 18. helyezett, aktuális magyar bajnok El Nino csapatával vágtunk neki a versenynek. A felkészülésre a szezon korai szakasza miatt nem sok idő jutott, mindösszesen a kenesei OD Trophy-n volt alkalmunk a gyakorlásra.

Az 1500 km-es út folyamán volt időnk ráhangolódni a versenyre. Két napunk volt összerakni a hajót, azonban a próbafutamra végül nem tudtunk kimenni, mivel a hajó bedaruzása közben a keelünk hátsó sarkából letört egy jókora darab, amit a LakePro Rigging, azaz Pécsváradi Ákos rögtönözött gittelésével orvosoltunk. Estére vízre is került a hajó, versenyre készen és a próbafutamról sem csúsztunk le végül, mivel az elmaradt az igen erős, 30+ csomós befújások miatt.

A verseny első napján 15-25 csomós szél fújt. A felhőzet változékony volt és ez olykor a szelet is megcsavarta. A kenesei erős szeles menetek friss emlékével egészen komfortosan kezdtünk. 3,7,5 ezek voltak az eredményink. A sebességünk jó volt, rajtaink is rendben voltak, és ha azt nézzük, hogy bőven hagytunk a futamokban – volt bójaérintés, két nem tökéletes spinakker leszedés – végül egy eredményes napot zártunk főleg, hogy tengeri körülmények között nem mi vagyunk a feltétlen favoritok.

Azonban nem úsztuk meg a napot óvás nélkül, a második futam rajtja előtt egy angol hajóval volt egy afférunk. Egyszerű élesebb hajó szituáció volt, azonban a másik nem hagyott időt a kitérésre és kontakt sem volt, mégis beadta ellenünk az óvást. Sajnos meg is nyerte tanú nélkül, mondván, hogy valószínűleg nekik volt igazuk.

A második napon 5-15 csomó között változott a szél, és nem a legjobb hangulatban kezdtük. Ez meg is látszott az első futamunk eredményén, amiben egy 14. helyet hoztunk össze. A második futam jól sikerült, 5. helyen értünk célba. Ám itt is történt egy állítólagos incidens, tisztán elé-alá fordultunk az egyik német egységnek, akik ezt túl közeli fordulónak ítélték meg és beadtak ellenünk egy óvást, amit meg is nyertek, ismét tanú nélkül. A harmadik futamban egy váratlanul nagy szélforduló miatt csak a 11. helyen futottunk be.

Az este folyamán a GPS nyomkövetés adatait böngészve arra jutottunk, hogy biztosan a zónán kívül volt a fordulónk, ami miatt kióvtak, a németek pedig a 18.3-as szabály megsértése miatt adtak be óvást ellenünk. Gyors eszmecsere után a műszer gyártójától lekértük a két hajó összes rögzített adatát, amit gyorsan rendelkezésünkre bocsátottak. Böröcz Bence tanácsát megfogadva kértük a tárgyalás újra nyitását másnap reggel, hiszen az új bizonyíték, a számszerű adatok csak a tárgyalás után álltak rendelkezésünkre. A harmadik nap végén újra is tárgyaltuk az esetet és bebizonyítottuk, hogy a zónán kívül történt az eset, ráadásul a GPS adatokból az is kivehető volt, hogy legalább másfél hajóhosszra voltunk a német egységtől amikor a fordulót elkezdtük a GPS eszköz maximális 2.5 méteres hibáját is figyelembe véve, így nem lehetett szó túl közeli fordulóról sem. Az óvást így utólag elutasították és az utolsó nap előtt a 7. helyre álltunk vissza, továbbra is harcban maradva az értékes 6. helyért. Utólag szemlélve az első napi óvásunknál is lehetett volna GPS adatokkal kezdeni valamit, mert az angol egység teljesen más szituációt vázolt fel, mint ami valójában történt.

Az utolsó napra egy futam maradt. Gyenge, 5-7 csomós szélben vitorláztunk. Sajnos egy korai rajtból való javítás miatt a mezőny végéről kellett visszakapaszkodnunk, ami nem sikerült, így csak a 19. helyen végeztünk ebben a futamban. A végső eredmény így egy 9. hely lett, amivel nem vagyunk elégedettek mert a versenyben magában és bennünk is több volt. Folytatás jövőre, reméljük nagyobb sikerrel!

A csapat tagjai:

Rauschenberger Miklós

Litkey Balmaz

Péter Tamás

Pécsváradi Ákos

Mohácsi Marcell

Szöveg: Litkey Balmaz

Fotó: Christopher Howell / J/24 Europeans 2019

Tudástár

Kövess minket

A szerzőről

Quantum Sails Hungary

A Quantum tudástár további posztjai

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le legfrissebb híreinkről, akcióinkról!

Gratulálunk! Sikeresen feliratkoztál!