Szezon kezdő tennivalók túrázóknak, versenyzőknek egyaránt!

b
j

by admin

}

04.20.2022

Hivatalosan is itt a tavasz. Az első vitorlázás általában az egyik legjobb élménye egy szezonnak, de hogy tényleg minden rendben legyen, érdemes egy kicsit türelmesnek lenni és a hajónk felkészítését, átnézését időben elkezdeni. Ehhez nyújt egy kis segítséget az alábbi lista, amit a Quantum Sails szakemberei sok-sok szezonkezdés tapasztalatai alapján állítottak össze:

VEGYÜK MAGUNKHOZ A VITORLÁKAT!

Ha ősszel előrelátóan leadtuk vitorláinkat téli tárolásra, akkor mostanra biztosan úgy kapjuk vissza őket, hogy szakemberek nézték át és javították az elmúlt szezon sérüléseit. Ha nem adtuk le, akkor még nem késő, hogy ellenőriztessük, de ha már nem fér bele az időnkbe, akkor is mindenképpen mérjük fel állapotukat és írjuk össze, mit kell rajta megcsinálni. Ha időben kezeljük az apró hibákat, azzal megelőzzük, hogy nagy és drága javításokat kelljen végezni, egyúttal megnöveljük vitrolánk élettartamát is.

A legjobb, ha rendszeresen lefotózzuk vitorlánkat, mert a szakemberek ezekből a képekből rengeteg információt nyerhetnek, ami alapján könnyebben azonosítják a problémákat – például az anyag alakjának megváltozását -, amiket mi lehet, hogy észre sem veszünk.

Szezon kezdő tennivalók túrázóknak, versenyzőknek egyaránt!

ALAPOS MOSÁS TAKARÍTÁS

Az előszezoni felkészítésnek igazból már a hajó őszi elpakolásánál el kell kezdődnie. Érdemes kitakarítani az egész cockpitet, a hajó belsejéből pedig szisztematikusan kipakolni a dolgokat. Tegyünk 2-3 páramentesítőt a beltérbe, ezzel elkerülve a kora tavaszi hőmérséklet ingadozás okozta páralecsapódást, esetleges penészedést.

TŰZZÜNK KI EGY DÁTUMOT

Fontos, hogy meghatározzuk azt a céldátumot, amikor is a hajózást kezdeni szeretnénk. Ez segít az előkészületeket is időrendbe tenni, mikorra mivel kell végezzünk, illetve az esetlegesen beszerzendő dolgokat is jobban szem előtt tartva tudjuk megvásárolni / a rendelési idejüket kalkulálni.

NE HALMOZZUNK FELESLEGESEN

Ha mindent szépen rendszerezve pakoltunk el a hajónkról akkor nézzük át a dobozokat. Mi az, ami kellhet még, mi az, amit kidobhatunk, mi az, amit soha nem használtunk. Elhasznált kötelek, régi csigák, sosem használt seklik, karabínerek – mind-mind olyan holmi, amivel helyet és súlyt is spórolhatunk. A könnyű hajó gyors hajó, ne lassítsuk magunkat mindenféle nehéz és haszontalan holmikkal! Ha versenyezni is szeretnénk hajónkkal Különösen ajánlott ellenőrizni a decket és a kabint, hogy van-e benne felesleges súly és ha van, szabaduljunk meg tőle! Ha valamivel kapcsolatban kétségünk lenne, kérdezzünk meg egy hozzáértő barátot, vagy szakembert, sokszor egy kívülálló véleménye sokat segít a helyes döntés meghozatalában.

Szezon kezdő tennivalók túrázóknak, versenyzőknek egyaránt!

KEZDJÜK AZ ALJÁN

Győződjünk meg róla, hogy a hajótest szimmetrikus, nincsenek rajta sérülések, horzsolások, mindenhol sima és kemény. Vizsgáljuk meg a tőkesúlyt és a kormányt, hogy nincsenek-e rajta külsérelmi nyomok, külön figyelmet szenteljünk a mozgó részeknek és a hidraulikának, hogy simán, könnyedén járnak-e. Beépített motor esetén ellenőrizzük működőképességét, amíg a hajó a parton van. Győződjünk meg róla, hogy a hajótest alja megfelelő állapotban van, ha nem vagyunk biztosak benne, hogyan kellene kinéznie, keressünk hasonló hajókat a kikötőben, vagy kérjük szakember segítségét! Ha hajónk a vízben telelt, tavasszal akkor is érdemes kiemelni és ellenőrizni ezeket.

A parton tárolt hajó aljának felkészítése valójában ősszel kezdődik, amikor is illik lemosni a rárakódott algát. Tavasszal aztán következhet a csiszolás. Valaki csak lemattítja az előző évi algagátlót, valaki teljesen lecsiszolja. Maszkoló szalaggal ragasszuk ki a vízvonalat, hogy semmiképp ne kenjük össze a gélezett felületeket. Az algagátló festék kiválasztása a felhasználástól is függ, mindenképp kérjük szakértő segítségét a megfelelő kiválasztásához. A hajó oldala másfajta törődést kíván. Alaposan mossuk le, esetleg nagyon finom polírpasztával felfrissíthetjük a felületet időnként. Extra wax réteg alkalmazása ajánlott, ez segít egy ideig jobban távol tartani a koszt, valamelyest megakadályozza a vízkő lerakódást, illetve ad némi extra UV védelmet a felületnek. A legjobban karbantartott hajó alját is érdemes olyan 5-6 évente teljesen lecsiszolni, és új vízzáró alapozó réteggel is ellátni. Különösen igaz ez azokra, akik télen is vízen tárolják a hajójukat.

FELSZERELÉS

Felszerelésünk ellenőrzése kiemelten fontos feladat.

A csörlők szétszedése, tisztítása, alkatrészeinek cseréje még gyakorlott vitorlázók számára is kihívást jelenthet, ezért érdemes szakemberhez fordulni. Különösen fontos részei a hajónknak így azok precíz működése elengedhetetlen. Csigák és kocsik golyóscsapágyainak ellenőrzése és cseréje, különösen a nagy terhelést kapó helyeken mind-mind olyan pontok amiket ha rendszeresen karbantartunk akkor nagyban megkönnyíthetik a vitorlázásunkat, ellenkező esetben, meghibásodásuk akár egy verseny feladását is jelentheti. Az orrvitorla és a traveller sínek tisztántartása azért fontos, mert a szennyeződés tönkreteszi a csapágygolyókat.

A korlátok biztonsági funkciójuk miatt szintén nem kerülhetik el a figyelmünket. Ügyeljünk a stiftkarikákra, kontroll anyákra és pelikán seklikre a drótok végén, ezeket mindet érdemes átvizsgálni tavasszal!

Nem utolsó sorban engedjük le a horgonyt teljesen, ne legyen akadás a láncban, működjön az elektronika, ha automata csörlőt használunk.

Szezon kezdő tennivalók túrázóknak, versenyzőknek egyaránt!
KÖTELEK ÉS KORMÁNY

A két legnagyobb igénybevételt kapó rendszer a hajónkon a kormány és a kötélzet.

Alaposan nézzük végig a sottokat és felhúzóinkat. Jelöljük és figyeljük a kopásokat, ha valami már elfeslett még most érdemes kicserélni! A betekerők, spi lift, hátsóél, backstégek, traveller és a fock kocsi állító kötelekről se feledkezzünk meg.

Versenyzéshez, érdemes megjelölni a shotokat és felhúzókat, hogy éles manőver közben már pontosan tudjuk, mit, meddig kell húznunk vagy éppen engednünk. Használjunk ehhez tartós, vízálló filctollat, vagy vékony színes cérnákat, hogy elkerüljük a bizonytalanságot és a találgatást. Érdemes így megjelölnünk az alsó élet, a cunninghamet, a spinakker vagy genakker shotokat, a grósz shotot és a felhúzó köteleket, valamint bármi egyéb mozgó kötelet, amivel a mi hajónk rendelkezik.

És ami szinte a legfontosabb: a kikötő kötelek. Sokan követik el azt a hibát, hogy levetett sottokkal vagy felhúzóval rögzítik hajójukat. A használt, merev kötelek nem képesek a hajó rugózását csillapítani így egy rossz alkalommal, nagy szélben elpattanak és már kész is a baj.

A kormányrendszert se hagyjuk ki a listánkból. Ügyeljük a lötyögésre, kopott csapágyakra, illetve körkormány esetén a láncok csatlakozására. Ha van vész kormányrúdunk, akkor ellenőrizzük azt is, hogy egy havária esetén elérhető legyen.

Szezon kezdő tennivalók túrázóknak, versenyzőknek egyaránt!

RIG

Ha a hajótesttel végeztünk ne feledkezzünk el az árbócról sem: vantnibekötések, száling végek, merev forstág. Talán ez az egyik legmacerásabb művelet az új szezon kezdetén: megtalálni a helyes árbóc, vantni, forstág beállításokat. A legegyszerűbb, ha alapbeállításon indítunk egy közepes szélben, majd innen haladunk apró lépésenként. A legtöbb One Design hajónak van Tuning Guide-ja, ez jó kiindulási alap, de azért érdemes megismerni saját hajónk egyedi állításait is. Ha nem áll rendelkezésünkre ilyen útmutató, szorgos munkával magunk is elkészíthetjük: a semleges, középbeállításból két csomós szélváltozásonként állítsunk egy-egy egységet, minden alkalommal jelölve és feljegyezve az új állításokat és az ezzel elért sebességet. Több, különböző szélerőben történő vitorlázás után megkaphatjuk, hogy a mi hajónkat mikor, hogyan kell beállítani. Így a jövőben sokkal könnyebb dolgunk lesz eldönteni, hogyan állítsuk be helyesen a hajót!

Szezon kezdő tennivalók túrázóknak, versenyzőknek egyaránt!

AMI MÉG FONTOS LEHET HA VERSENYZEL

A biztonsági felszerelés, kézi kompassz, VHF rádió, navigációs eszközök, rajtóra és vízálló jegyzetfüzet, hogy leírjuk a fontos dolgokat mind olyan holmik, amikre szükségünk lesz a versenyszezon során. Ha mobiltelefonos alkalmazásokat használunk a vízen, érdemes még most szinkronizálni őket a hajó műszereivel és begyakorolni használatukat, hogy ne a versenynapok reggelein szenvedjünk vele! Érdemes a szél előrejelző oldalakat is előre lementenünk, hogy ne kelljen sokáig keresgélni, ha szükség van rá.

Ha fentiekkel végeztünk, minden tiszta kívül belül akkor kezdődhet a vitorlázás és biztosak lehetünk benne, hogy jó érzéssel indul a szezon…

Tudástár

Kövess minket

A szerzőről

admin

A Quantum tudástár további posztjai

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le legfrissebb híreinkről, akcióinkról!

Gratulálunk! Sikeresen feliratkoztál!