Ha a világ tökéletes volna, mindenkinek lenne két hajója, egy túrázáshoz, egy meg versenyzéshez. De a világ messze nem tökéletes, így egy hajóval kell mindent megoldani! Ebben segít David Flynn, a Quantum Sails szakembere.
Bármely igazi vitorlázó tudja: olyan, hogy verseny-túrahajó, nem létezik, hiszen egy igazi versenyhajó bármikor megveri még a legfelkészültebb túrahajókat is. Tehát ha versenyezni akarsz, akkor versenyhajóra van szükséged, ha meg túrázni, akkor arra. Bár ilyen könnyű lenne a kérdés, csakhogy legtöbbünknél az anyagiak azért közbeszólnak.
Általában csak egy hajónk van és sokszor azzal az egy hajóval fogunk versenyezni, még akkor is, ha az egy túrahajó, amit azért választottunk, mert szerettünk volna valami kényelmes, méretesebb hajót, vagy éppen ez tetszett, ezt engedhettük meg magunknak. De bármi is az oka, azért van egy-két szabály, amelynek betartásával több sikert érhetünk el.
Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!
Maga a hajóvásárlás olcsó ahhoz képest, amit utána a hajóra kell költeni. Lehet, hogy találunk mondjuk egy olcsó J-35-öst, aztán kiderül, hogy egy génua egy millióba kerül rá. Ezért fontos, hogy előre tudjuk, milyen versenyeken akarunk indulni, mi az igazi célunk. Teljesen más költségvetésre van szükségünk, ha az egész idényt végig akarjuk versenyezni, és másként készülünk akkor, ha a cél két, egyesületünk által szervezett helyi túraverseny.
Válaszd ki a megfelelő versenyeket!
A Yardstick rendszer sose jó egyszerre mindenkinek, ezért fontos, hogy tudjuk, milyen előnyszámmal rendelkezünk és ez milyen helyzetekben jelent valóban előnyt nekünk. Ha lassú hajónk van, viszonylag gyenge yardstickszámmal, hosszú versenyeken nem fogunk jól teljesíteni, főleg, ha valószínű, hogy mondjuk még gyengeszeles is lesz. Ilyen esetben erősebb szél és rövidebb pálya sokkal kedvezőbb lehet.
Jó csapat nélkül nem megy!
Mindenki tudja, hogy ahol jó a csapat, ott jól megy a hajó. Ezért ha lehetséges, legyen egy állandó csapatunk, hiszen ha összeszokottak vagyunk és eleget gyakorlunk, az mindig sikert hoz. Ahol a kormányos odafigyel a legénységére, ott lesz a legjobb legénység! Néha egy hideg sör és egy könnyű vacsi sem árt verseny után, amivel meglephetjük a hajón velünk együtt versenyzőket.
Fogd fogyókúrára a hajódat!
A vitorlasversenyeken az nyer, aki a leggyorsabb. A gyorsaság pedig lóerő és súly függvénye. Persze egy darabig lehet a hajón a lóerőt növelni nagyobb vitorlákkal, de sokkal olcsóbb és egyszerűbb, ha inkább megszabadulunk némi extra súlytól. A legtöbb túrahajó jóval nehezebb, mint ahogyan újonnan hírdetik őket és ez az idő múlásával csak egyre rosszabb lesz. Ezért aztán mindent ki kell pakolni verseny előtt. Nem kell azon gondolkodni, mire lesz szükségünk, csak pakoljuk üresre a hajót. Ajtók, párnák, szivacsok, de akár horgonybetekerők, edények és tűzhelyek, könyvek és a horgászfelszerelés mind mehet ki (az osztályelőírások szerint). Aztán amikor túrázni megyünk, ezeket mind vissza lehet rakni.
Tartsuk karban a hajó alját!
A sima és polírozott hajó gyorsabban megy, tehát a siker egyik legalapvetőbb része. Bár időigényes dolog karbantartani a hajó alját, de minden pénzt megér, ha nem húzunk magunkkal algaszakállat a víz alatt. Nagyobb versenyek előtt érdemes tehát lemosni és végigpolírozni hajónkat! A tőkesúlyt és a kormánylapátot se hagyjuk ki!
Vegyél jó vitorlákat!
Persze most lehet hümmögi, hogy mit is mondhatna egy vitorlakészítő, de kérdezzünk meg akármilyen versenyvitorlázót. A vitorla a hajó motorja! Márpedig az ember az autója motorján se garasoskodik. Bármit is mondanak a vitorlakészítők, az új vitorlák mindig jobbak. Ezért is írják fel a profi vitorlázók, hogy hány órán keresztül használtak egy-egy vitorlát. A legjobb, amit tehetünk, hogy van egy garnitúra versenyvitorlánk és egy garnitúra túra/edző szettünk, és ahogy a vitorlák öregszenek, még azelőtt veszünk újat, mielőtt teljesen elhasználódnának.
Válts jobb kötélzetre!
A túrahajók legnagyobb része nem versenyzésre van felszerelve, ez nyilvánvaló. Pedig fontos, hogy a lékocsi jól működjön és könnyú legyen behúzni a grószt. Az achtert is lehessen egy kézmozdulattal állítani, a fockot trimmelni. Egy túrahajón van egy csomó olyan dolog, amely versenyzéshez nem szükséges, és ez mind útban van, rááadásul az állókötélzet és a felhúzók is gyakran gyengébb minőségűek, mint ami versenyzéshez megfelelő lenne. Ha nyúlnak a köteleink, nem fogunk tudni rendesen trimmelni, visszacsúsznak a vitorláink, és ez mind-mind lassító tényező.
Gyakorolj!
A versenyzés sport. Nem várhatjuk el, hogy egyből jól menjen. Valószínűtlen, hogy minden gyakorlás nélkül, főleg hosszabb kihagyás után eredményeket tudnánk elérni anélkül, hogy legalább néhányszor kimennénk a teljes legénységgel edzeni. A legjobb, ha minden nagyobb verseny előtt rá tudunk szánni némi időt arra, hogy a legfontosabb manővereken végigmenjünk.
Fotó: Cserta Gábor /TVSK, Tramontana YCE

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le legfrissebb híreinkről, akcióinkról!

Gratulálunk! Sikeresen feliratkoztál!